nov 29
Mostanában a felettünk lakó lány reggelente szexelés helyett roratét* néz/hallgat a tévében, feltehetően a Pax-on. Biztosan érzi, hogy közeledik a karácsony. Gondolkoztam, hogy melyik a jobb, lihegős kiabálásra vagy az Úr hangjára ébredni, de utóbbi mellett döntöttem.
Más közölnivalóm nincs. Ja, a hóesés kiszedve, mert iszonyúan lassú lett tőle minden. Amúgysem dicsérte meg csak három ember, ezért csináljak itt nektek produkciót, hö.
*Az egyházi év adventi időszakában a hajnali misék különleges hangulatot kölcsönöznek a decemberi virradatnak. A roráte elnevezést az ünnepkör egyik – ószövetségi szentírási szövegen alapuló – énekének kezdő soráról kapta, melyet adventben énekeltek: Rorate caeli de super. Harmatozzatok egek onnan felülről. Régebben aranyos vagy angyali misének is hívták. Ez utóbbi arra utal, hogy a Szűz Mária tiszteletére mondott hajnali miséket mindig az Úrangyala elimádkozásával fejezték be.
nov 28
Álmomban msneztem Szabő Győzővel (nem Gáspárral). Azt írta, szeret. Akkor most éljem bele magam, vagy tudjak rá, hogy csak 1 egyéjszakás kapcsolat (így kell ezt írni?) volt?
Másrészről itt akkora köd van, hogy nem látok ki az ablakon se. Valaki, aki biztosan tudja, írja már meg, hogy létezik -e még a Föld nevű bolygó, vagy picsáért keltem fel megint ilyen korán.

nov 27
Megnézem, fog -e itt esni a hó.
nov 26
Hogy a picsába legyen karácsonyi hangulatom, mikor ma is 16-18 fok volt Nyíregyházán? A cseresznyefa elkezdett rügyezni, ha így haladunk, karácsonykor mehetek leszüretelni. Egyedül a Praktikernél integető Mikulás csinálja bennem a fílinget. Vagy hogyan mondjam már magyarul.
nov 24
Hetek óta nem olvasok semmilyen bulvár lapot. Segítsetek már, hogy kik jöttek össze, kik szakítottak, kinek lesz gyereke. Azt tudom, hogy Dorina mellei nagyobbak, Zalatnayé kisebbek lettek. Az enyémek stagnálnak amúgy. Szóval ha bármi esztekbe jut, kommentben jelezzétek. Most elmegyek reggelizni, ugyanis a chipssel, csokival, lájtkólával nem laktam jól. A boltos kislány 10 deka helyett megint 20 deka zalahúst adott, és csak remélni tudom, hogy ez a disznó nemesebb testrészeiből készül, mint a párizsi.
nov 22
Kedves Ady Endre! Boldog születésnapot neked! Ma lennél 129 éves, ha nem lennél 87 éve halott. Nekem barátom vagy, csak ennyit akartam.
Szeretettel: Léna
nov 22
Tettem be relaxálós zenét. Tengeres. Becsukom a szemem, és elképzelem, hogy nem itt vagyok. Hanem messze, kettesben veled. Nincs semmi baj. Én hozzádbújok. Én szeretlek. Én nagyon szeretlek. Ott te is szeretsz. Ott nincs semmi baj. Nagyon szeretlek. És hagyod is, hogy szeresselek. Nem fáj semmi már.

nov 22
Az még ok, hogy naponta küldik a viagrás maileket, de hogy már a telefonomra is küldenek smst…Ez az előbb jött vmi 0691-es számról: Szia! Nem ismerjük egymást, barátnőmtől kaptam a számod. Itthon vagyunk négyen csajok, uncsizunk. Ugye felhívsz? Bármi lehet! Puszi: Alexa.
Alexa, menj a picsába a négy ingyenélő, faszlengető, unatkozó barátnőddel együtt. Vagy ha bármi lehet, akkor lődözzétek le egymást, engem meg hagyjatok, mert én nem unatkozom. Fel is hívnálak, hogy ezt elmondjam neked, ha nem kerülne 240 ft+áfába percenként. Na.
(ha valakit azért érdekel Alexa elérhetősége, kommentben jelezze)
nov 21
Szóval akkor a dilemma. Milyen telefont kérjek karácsonyra?
- A szép, nőies, butuskább, de azt előrejelző, hogy mikor eshetek teherbe samsung e530-at
vagy
A szavazók között gazdára talál 5db puszi.
nov 19
Tudéj áj angolozni szó mács. Máj hed iz zsiborog fákking szó mács. Icc gánna szétrobbanni. It víl bí fákking undi áj szink. Blööeee