Emlékszem. Január 17-e (!!!) volt, mikor hazajött egy buli után, és azt mondta, hogy már nem szeret.
Akkor megváltozott minden.
És azóta nem találom a helyem. Minden csak pillanatnyi boldogság. Minden szavát tízszer, százszor megrágom, gondosan, betűről betűre, keresem a miértet, a hogy gondoltát, a mit akart ezzel ténylegesen kifejeznit, nem hiszek már semmit, mindig ott sejtem a következő sarkon a hazugságot, várom az újabb pofára esést. Megszállottként, pixelenként elemzem ki a _másik nőt_, próbálom kitalálni, és tudományosan bebizonyítani magamnak, hogy melyikünk a jobb, de folyton ő győz. Ő. És élvezi. Én pedig árnyéka vagyok annak, aki egykor ide boldogságról írt.
Este megint próbáltam a másik szobában elaludni, miközben azon gondolkoztam, kit hívhatnék fel hajnali fél 3-kor, hogy elmondjam mennyire fáj. A lelkem. Persze nem hívtam senkit.
Minek?
Kit érdekelne?
Ki tudna segíteni?
Ki tudná megérteni?
Ki tudna olyat mondani, amitől jobb lenne? Senki.
Ezért nem veszem fel a telefont. Ezért nem írok vissza. Ezért nem megyek veled moziba/bulizni/kajálni. Utálom magam, hát nem érted?
Nem látok reális esélyt a boldogságra. Még ha lenne is, aki bármit megtenne érte. Értem.
Belebetegedtem ebbe. És én már csak szépen, halkan bele akarok dögleni. Jó?
Az elkövetkezendő 1 hétben Kassán élvezem az IT-s élet szépségeit, ha hazajöttem, ígérem, hogy beszámolok nyomorult kis életem minden percéről. Képekkel illusztrálva!
Panelproliként mindig nagy élmény kiszabadulni a természetbe, vagy 2 órán keresztül munkálkodtam a kertben, tuját ültettünk, gereblyéztünk, és mindig mondtam Babnak, hogy nézd, ez egy giliszta, ez egy csigaház, stb, ami óvodás viselkedésre vall, de hát nekem ezek az élet apró örömei.
Jó hír még, hogy reggel Foltos keltett, rossz hír, hogy ehhez le kellett szedálni, nem normalizálódott a kapcsolatunk sajnos. Gondolkozom, hogy mivel bánthattam meg, de emlékeim szerint utoljára ő pisilt le engem, nem pedig fordítva, nekem lenne jogom utálnom őt. Azt hiszem, a macska nevű állattól valami egyszerűbb lény kellene nekem, kinéztem például egy nyulat, a lógófülű kosorrú fajtából, de pont leszarja mindenki a szeretethiányomat, és akkor csodálkoznak, hogy egész nap eszem, meg cipőt vásárolok (a héten két párat) mert máshogy tökre nem termelődnek bennem boldogsághormonok. Ki is borultam, lefekszem aludni. (Ja, a héten Majkával jártam álmomban, kezet rázhat Nacsa Olivérrel és Szabó Győzővel. Lassan minden celeb meglesz nekem képzeletben, akkor majd írok róluk egy könyvet, és meggazdagszom jól.)
